Melyik a jobb, az okosóra vagy az okoskarkötő?

Ezzel a témával foglalkozunk következő klubprogramunkon, 2020. február 3-án, 15 -17 óra között. A rendezvény részleteiről itt olvashat többet.

Célunk, hogy teret adjunk a személyes jó tapasztalatoknak! Azoknak, amelyek a kevésbé fiatal és idős emberek számára is értékesek lehetnek. Ezáltal a program résztvevői képet kaphatnak többféle, idősek által is használt okoseszköz előnyös, vagy kedvezőtlen tulajdonságáról. Ez az összehasonlítás azért is hasznos lehet, hiszen a legtöbb ember – jó esetben is – csak a saját okoseszközét ismeri alaposan, ez pedig nem biztos, hogy elengedő a megfelelő védelemhez. Ugyanakkor azt látom, hogy a webáruházak viselhető okoseszközeinek alapos mustrája, a kitartó tájékozódás sem ad elegendő információt minden értékes tulajdonságról. Harmadsorban pedig azt is megfigyeltem, hogy az általam használt okoskarkötő szoftverje (pontosabban firmware-je) a vásárlás kezdete óta is frissült, új funkciókkal kiegészülve. Az újdonságokról pedig nem található információ a webáruházak termékismertetéseiben.

Tudom, hogy a klubtagok közül többen is használnak ilyen viselhető okoseszközt, így érdemes lenne közzétenni, milyen személyes tapasztalatokat szereztek a viselés során. Azzal is tisztában vagyok, hogy akad köztük olyan, akinél a mentőt riasztotta okosórája az elesés miatti mozdulatlanság következtében. Valószínűleg azonban azok lehetnek többségben, akik nem ismerik eléggé a lehetőségeket. Lehet, hogy ebben tévedek, de február 3-án ez is ki fog derülni.

Úgy gondoltam, hogy egy jelentkezési űrlap kitöltésével alkalmat adnék azoknak, akik akár az eseményen személyesen elmondanák saját jó tapasztalataikat, vagy akár videófelvétel segítségével osztanák meg úgy, hogy azokat a felvételeket a klubprogramon lejátszhatnám.

Itt várom azok jelentkezését, akik megosztatnák tapasztalaikat e témában:

Hozzászólás